Rögtön egy igen nehéz ellenféllel kezdtük a 2022-2023-as szezont, ugyanis Szentesen ugrottunk medencébe október 8-án.
Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, az első percekben el is húzott 3-0-ra a hazai gárda, de Török Viktor tanítványai rendezni tudták a védelmet és türelmes, taktikus játékkal kitartottak a mérkőzés végéig. A második félidőben már inkább mi domináltunk, az utolsó negyedben pedig pontot tettünk az i-re és végül magabiztosan nyertük meg ezt az igen fontos mérkőzést.
Török Viktor, vezetőedző:
- Sikerült azt elérni, amit nagyon szerettünk volna, hosszú idő után 3 pontot szereztünk Szentesen. Az eleje döcögősre sikerült, elkerülhető gólokat kaptunk, de utána feljavult a védekezésünk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, remélem, hogy a folytatás is hasonló lesz.
Pellei Kristóf, játékos:
- 90 százalékban sikerült megvalósítanunk azt, amit a vezetőedző kért, a végén türelmesek tudtunk maradni, ennek köszönhetjük a győzelmet.