
A korábbiakhoz képest sokkal higgadtabbra sikeredett az aktuális évad. A hazai ob I-ben, egy alapszakaszi tízedik pozíció megszerzése is jelezte az előrelépést a korább mélypontokhoz képest. A rájátszásban az eleje szintén jól sikerült a PVSK-nak, aztán a második körben már nem volt mód a saját árnyék átlépésére. Ennek ellenére, a végül elcsípett 10. hely azt jelentette, senkinek sem kellett izgalmában a körmét rágnia, a táblázatot szuggerálva.
Az előző évi teljesítménynél csak jobb jöhetett a PVSK-Füszért életében, történetében. Végül aztán utolsó előttiként biztosította a csapat a helyét az ob I-es bajnokságban. Év közben akadt egy edzőcsere is, tehát azért léteztek zökkenők az idényben, ezt senki sem titkolhatja el. Az utolsó döntetlen hozta meg azt az eredményt, ami után mindenki fellélegezhetett a fekete-fehérek háza táján.
A korábbi sikerek után meglepő idényt produkált a PVSK a vízilabda ob I-ben. A mezőny tucatnyi tagot számlált a bajnokságban, s ezek közül – ahogyan mondani szokták – csontig az utolsó lett. Ami elvileg a kiesést jelentette volna, de végül a körülmények szerencsésen alakultak, ami a megmenekülést eredményezte. Mivel a szövetség felemelte a létszámot az élvonalban.
Bizonyos szempontból érdekes volt a szezon. Hiszen a magyar ob I-es bajnokság, illetve a Magyar Kupa mellett 2011-ben már a nemzetközi Interliga sorozatába is bekapcsolódott a PVSK együttese. Minden fronton sikerült megállni a helyüket, annak ellenére is, hogy az új edző kénytelen volt jelentősen átalakítani a csapatot. A végén egy sikeres szezont zárt a szakosztály.
Utólag persze már könnyű okosnak lenni! Talán nem túlzás kijelenteni, hogy új csapat épült a szezon előtt, ennek ellenére mindenki azt remélte, sokkal többet mutatnak majd a fiúk a medencében, mint ami az egészből kisült. Először is az ob I rájátszásában nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé a PVSK-nak. Aztán az alsóági kör sem volt teljesen zökkenőmentes, aminek tükrében a 9. pozíció megszerzése már nem is annyira meglepő, mint inkább rideg tény.
A pécsi vízilabdázás históriáját elemezve nem mehetünk el néhány olyan tény mellett, ami a nemzeti válogatottat is érinti. A pekingi olimpián 2008-ban megint a magyarok állhattak fel a dobogó tetejére. Ez azért szinte mindent elmond a hazai bajnoki sorozat, az ob I. erejéről. Ahol a PVSK az alapszakaszban kivívott 6. hely után, a végső elszámolásban a hetedik helyen fejezte be az idényt. Ami még jobb is lehetett volna, de a „ha” a pólóban sem játszik.