PécsiVízilabda

2006–2007: Viszontagságos év, ötödik hellyel, ami maga volt a csoda

Egy év újonckodás után, a PVSK-Füszért második szezonja a férfi vízilabda ob I-ben parádésra sikeredett. Tegyük hozzá, mindez egy olyan bajnokságban esett meg, ahol a 2000-es, meg a 2004-es olimpia nyertesei közül sokan ott voltak a medencében. A hazai legjobbak a nemzetközi porondon is villogtak, miközben a pécsiek az itthoni pontvadászatban jeleskedtek. Végül aztán ötödikek lettek, ami azt jelentette, hogy a következő őszön kiúszhattak a nemzetközi kupaporondra is.

A sorozat 2016. október 25-én indult, az Újpest ellen, vendégként, méghozzá egy 8–8-as döntetlennel. Soha rosszabbat! A következő hat forduló viszont öt győzelmet, meg egy vereséget hozott, ami azért már az álmok birodalmát jelentette.

A túl szép történetbe viszont tintapaca is került. Egy uszodai beázás után a gárda otthonát 2007 elején bezárták, felújították. Ezért aztán az egész történet hasonlított egy vízi vándorcirkusz turnéjára is. A fiúk vendégségben edzettek, ahol éppen volt szabad vízfelület, ott passzolgattak. Belezavart a programba egy világbajnokság is. Ennek ellenére, az alapszakasz után a PVSK-Füszért az 5–8. helyért folytathatta a versengést.

Ekkor az Újpest-Óbuda-Újlak volt az elsőszámú vetélytárs. Nyolc pontot kellett szereznie valamelyik félnek, de a fővárosiaknak már volt négy, még az alapszakaszból. Ennyi előnnyel, 2007. május 19-től június 6-ig, egymás után hat találkozón szálltak vízbe a pólósok. Akik már annyira unták egymást, mint fenyített katona a laktanyafogságot. Egyszer azonban minden rossz, meg jó is megszakad. A záró meccsen, Budapesten, a pécsiek győztek 6–8-ra. Vagyis, következhetett a csata a Ferencvárossal az 5. helyért.

Természetesen a zöld-fehérek soha nem voltak olyanok, akiket csak úgy meg lehetett verni, fél kézzel. De azért két ütközetben (8–7, illetve 10–11, hosszabbítás után /7–7/) volt esély hozni a cseppet sem kötelező kettőt. Ami azt jelentette, a legjobb négy után szorosan ott voltak a fekete-fehérek.

A Magyar Kupában a legjobb nyolc közé még simán be lehetett kerülni a bajnoki rajt előtt. Ott viszont érkezett az Domino-BHSE, az pedig már a teljesíthetetlen kategória volt a vasutasok számára (otthon 3–14, idegenben 21–6 volt a végeredmény).

A 2005–2006-os évadban, a PVSK-Füszért csapatában szerepeltek: Ágner Zoltán, Babay Árpád, Bóbis Máté, Czigány Károly, De Blasio Domenico, Gárdonyi András, Kollár György, Lukács Gergely, Kósz Zoltán, Pataky Gergely, Petőváry Zsolt, Ridzyk Zoltán, Surányi László, Szécsi Dávid, Tusa Márk. Edző: Ambrus Tamás.