PécsiVízilabda

Utólag persze már könnyű okosnak lenni! Talán nem túlzás kijelenteni, hogy új csapat épült a szezon előtt, ennek ellenére mindenki azt remélte, sokkal többet mutatnak majd a fiúk a medencében, mint ami az egészből kisült. Először is az ob I rájátszásában nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé a PVSK-nak. Aztán az alsóági kör sem volt teljesen zökkenőmentes, aminek tükrében a 9. pozíció megszerzése már nem is annyira meglepő, mint inkább rideg tény.

Egy érdekes igazolás már a rajt előtt azt sugallta, hogy készül valami. Hiszen Pécsett folytatta hihetetlenül sikeres pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok Vári Attila. Csodát azonban a híres védő sem tudott tenni.

Az Eger ellen, idegenben indult a bajnoki sorozat, 2009. október 10-én, méghozzá vereséggel (11–4). A Vasassal szembeni hazai fiaskó sem tűnt meglepetésnek, ám a negyedik játéknapon, az akkori Szolnok elleni hazai 7–7 már rossz ómennek tűnt.

Az alapszakaszban csupán három esetben sikerült nyerni, emellett akadt másik három pontosztozkodás is. Ezek az eredmények pedig csak a 9. helyezés megszerzésére voltak elegendőek. A rájátszás előtt három játékostól búcsút is vett a szakmai stáb, mert elégedetlenek voltak a mutatott teljesítményükkel.

Kissé szűkebb kerettel jöhetett a ráadás, a 9–11. helyezésért ment a küzdelem. Kieső eleve nem volt, ezért a tét nem nyomaszthatott senkit. Az OSC elleni rajt megint csak bosszúságot hozott, 2010. április 28-án vendégként 10–7-es vereséget szenvedett az alakulat. Az utolsó három játéknap viszont tartogatott két sikert, meg egy döntetlent. Az utolsó fordulóban, május 12-én a Szentes a pécsi uszodában 15–7-re kapott ki. Aminek köszönhetően a Pécsi Vízmű PVSK-Füszért szépen köszönt el Ambrus Tamás edzőtől.

A Magyar Kupában a forgatókönyv szinte a már megszokott volt. A hazai rendezésű nyolcaddöntőből sima volt a továbblépés. De a negyeddöntő felé vezető úton a TEVA-Vasas Plaket állta el a szabad pályát. A 2009. október 3-án és 4-én megrendezett két összecsapás sok örömet nem hozott a pécsieknek. Előbb otthon (3–13), aztán vendégként (11–7) is alulmaradt a csapat. Ezért hát az éremért való közdelem csak álomkép maradt mindenkinek.

A 2009–2010-es évadban, a PVSK-Füszért csapatában szerepeltek: Bóbis Máté, De Blasio Domenico, Michal Dikonów, Hangody László, Hegedűs István, Heinrich Dávid, Hermann Krisztián, Krizsán András, Lázár Zsolt, Lukács Gergely, Müller Máté, Ritter Zsombor, Tihanyi Bernát, Vári Attila, Zoufal Norbert. Edző: Ambrus Tamás.